1973. június 18-án születtem Gyöngyösön, azóta is ebben a városban élek.

Átlagos külsõvel rendelkezem, 175 cm magas, 68 kg vagyok. Hajam rövid sötétbarna, szemem szine kék. Mint - remélem - az oldalból is kitûnik szeretem a természetet, barangolást. Ezen kivûl kerékpározni szoktam, ugyancsak a Mátrában. Ha idõm és a technikai lehetõség engedi, a fotózás, természetfilm készités tartozik a legkedvesebb elfoglaltságaim közé. Szeretek még keresztrejtvényeket fejteni.

Nagyon fontosnak tartom az emberek becsületességét és õszinteségét.

 

Rövid pályafutásom:

A szokásos óvodai és általános iskolás programok után elvégeztem a Vak Bottyán János Ipari Sakközépiskola gépszerelõ és karbantartó technikusi szakát, ami 4+1 évig tartott. A suli után rögtön ebben a szakmában tudtam elhelyezkedni, de szerencsére csak két évig kellett a számomra nem sokat mondó területen dolgozni.

1994. október 1-én egy hatalmas fordulat következett be a munkahelyemmel kapcsolatban. Az éppen induló Gyöngyösi Városi Televizió munkatársa lettem. Mivel addig ilyen területen még sohasem dolgoztam, ezért nagy kihivást jelentett számomra. Sok tanulnivalóm volt, de megérte. Egy évre az indulástól a televizió mûszaki vezetõje lettem. Összesen három év televiziós gyakorlatot sikerült szereznem.

1997. október 1-én az munkatársa lettem adáslebonyolitó rendezõ munkakörben.